Az autósport világában nagy port kavart, amikor szóba került, hogy Lewis Hamilton jogtalanul szerezte meg egyik világbajnoki címét, amit akár el is vehetnek tőle utólag. Most a másik hétszeres világbajnok, Michael Schumacher első bajnoki címe is veszélybe kerülhet –írja a PlanetF1.com.
Roger Benoit Forma-1-es újságíró nemrég egy interjúban arról beszélt, számára Schumacher nem hétszeres, csak hatszoros világbajnok.
Első, 1994-es világbajnoki címét ugyanis úgy szerezte meg, hogy az utolsó futamon összeütközött a Williams brit versenyzője, Damon Hill autójával, és mivel egyikük sem tudta befejezni a versenyt, az akkor éppen élen álló Schumacher lett a világbajnok.
Benoit szerint Schumacher nem érdemli meg a világbajnoki címet, mert azt saját hibájával szerezte meg.
Felipe Massa, aki 2008-ban egy ponttal maradt le a világbajnoki győzelemről, jogorvoslatot fog indítani az ügyben, és amennyiben sikerül utólag megszereznie Hamiltontól a bajnoki címet, nem kizárt, hogy a korábbi kérdéses eseteket is felülvizsgálhatják, ami akár Schumacher világbajnoki címébe is kerülhet.
Nyitókép: Facebook